HTML

RizikóBLOG

Friss topikok

A dohányipari szereplőknél az átlagnál alacsonyabb, 250-300 ezer forintot tesz ki a behajtási ügyek átlagértéke. Jellemzően a tartozások 20 százaléka marad rendezetlenül, ezek pedig szinte kivétel nélkül követelésbiztosítás nélküli esetek – derül ki a Coface friss elemzéséből, amely szerint napi szinten érdemes kezelni a kintlévőségeket, és tartozás esetén gyorsan, következetesen kell eljárnia a beszállítónak. Így az ügyek rendezése 1 hónapra csökkenthető a szokásos 2 hónapról.

A magyarországi dohánykereskedelem a trafikrendszer 2013 közepén történő bevezetésével jelentősen átalakult, emiatt a hivatalos kiskereskedelmi statisztikát is át kellett alakítani. A Coface követelésbiztosító átfogó elemzést készített a piac szereplőinek fizetési magatartásáról, amely szerint a dohányiparban érdekelt cégeknél az átlagosnál kedvezőbb a fizetési morál.

dohány.png

 

A dohányiparban egy-egy olyan követelés értéke, amely mögött követelésbiztosítás áll, mindössze 250-300 ezer forint átlagosan. Az alacsony összeg miatt pedig a behajtások is könnyebben mennek hiszen ekkora adósságra könnyebb átütemezést készíteni, és komolyabb nyomásra hamarabb rendeződnek a tartozások, szemben az olyan követelésekkel, amelyeknél a beszállító nem intézkedik viszonylag gyorsan a tartozás kiegyenlítése érdekében – emeli ki a Coface elemzése. A szállítók számára kulcsfontosságú a kintlévőségek naprakész menedzselése, mivel megfelelő kezelés hiányában nagyon gyorsan jelentős mértékű követelésállomány halmozódhat fel, ez pedig további forrást igényel.

Követelésbiztosítással könnyebb

Az elemzés szerint, más szektorokhoz hasonlóan a dohányiparban is meg kell különböztetni a követelésbiztosítási fedezettel rendelkező és anélküli megbízásokat. Az alapvető különbség az, hogy a követelésbiztosítás megléte esetén a biztosító a megrendelőt vagy vevőt már korábban átvilágította, azaz felmérte a pénzügyi helyzetét, a cég stabilitását ; azonban, ha hiányzik a követelésbiztosítás, akkor a vevőről nincsenek meg szükséges adatok, így a fizetés is kockázatosabb. „Jól mutatja a különbséget, hogy a követelésbiztosítási konstrukcióval kombinált tranzakcióknál a követelések átlagosan 70 naposak, míg a követelésbiztosítás nélkülieknél ennek a duplája, több mint 150 nap. Beszédes adat az is, hogy a követelésbiztosítási fedezettel rendelkező ügyeknél egy sikeres ügyet körülbelül 1 hónap alatt lehet rendezni, míg a követelésbiztosítás nélküli ügyeknél legalább 2 hónap kell a rendezésre ” – derül ki a Coface elemzéséből.

A nemzetközi és hazai üzleti gyakorlatban egyre nagyobb hangsúlyt kap a szállítói hitelezés, azaz a vevők felé fennálló követelések halasztott idejű kiegyenlítésének engedélye. Ezen kintlévőségek jelentős kockázatokat hordoznak magukban, mely kockázatok enyhítésére szolgáló eszközök közül a kintlévőség/követelés biztosítása hordozza a legoptimálisabb megoldást. Ezzel a speciális biztosítással a szállító vagy szolgáltató megelőzheti, hogy vevőinek időszakos, vagy tartós fizetésképtelensége miatt veszteségeket szenvedjen, így javíthatja saját cége likviditási helyzetét.

Közel 100 százalék

A Coface tapasztalatai szerint a sikeres behajtások aránya a követelésbiztosítással rendelkező dohányipari szereplőknél 94 százalékos, sőt, a szakértők azt is kiemelték, hogy a folyamatban lévő behajtások lezárása után még tovább javulhat a ráta. A teljes dohányipari portfólióban a nem biztosított követelések ötöde volt behajthatatlan, legtöbb esetben a vállalkozási tevékenység befejezése, például a dohánybolt sikertelensége vagy fizetésképtelenség miatt.

A fizetésképtelenségi helyzetnél először általában a banki követeléseket, a NAV-tartozásokat kell kiegyenlítenie a vállalkozásnak, a beszállítói követelések a sor végére maradnak, és sokszor nem marad rákjuk fedezet. A Coface-nál úgy látják, épp ezért fontos a követelésbiztosítási fedezet, de emellett szükség van arra, is, hogy a beszállítók, gyorsan, következetesen lépjenek fel az adósokkal szemben. „Jobb eredmények születnek, ha a beszállító egy külső cég bevonásával, a nem fizetés okát megvizsgálva keres megoldást a követelés rendezésére” – fogalmaz a Coface elemzése. Az együttműködés azért is fontos az adós és a beszállító között, mert egy esetlegesen elmérgesedő, a bíróságon kikötő vita után normális üzleti kapcsolatról a legritkábban lehet beszélni.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://riziko.blog.hu/api/trackback/id/tr286838063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása