HTML

RizikóBLOG

Friss topikok

Továbbra is a B kategóriába tartozik Magyarország országkockázati megítélése – közölte a Coface, miután megerősítette a magyar minősítést. A hitelbiztosító értékeléséből kiderül, hogy a magyar gazdaság helyzete és kilátásai javultak az idén, a reál GDP nyolc éve nem látott ütemben nőtt. A világ egyik legnagyobb hitelbiztosítójának szakértői úgy látják, az export és a kkv-k fontos szerepet játszanak a növekedésben, de persze akadnak kockázatok, a hitelpiac helyzetéből és az ukrajnai válságból adódóan.

Megerősítette Magyarország országkockázati besorolását a Coface, a világ egyik vezető hitelbiztosítója. A lépés eredményeként Magyarország továbbra is a B kategóriába tartozik. A változatlanul hagyott B osztályzat azt jelenti, hogy a Coface szakértői kedvezően értékelik az elért eredményeket, ugyanakkor érzékelhető kockázatokat is látnak Magyarországon, aminek eredményeként az ország kockázati megítélésén egyelőre nem változtattak.

Export és kkv-ké a főszerep

A Coface az országkockázati besoroláshoz fűzött friss elemzésében a kedvező folyamatokat és a kockázatokat is felsorolja. A szakértők kiemelik, hogy a gazdasági helyzet és a kilátások is javultak. A magyar GDP reálértéken 3,2 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos negyedévéhez képest, amire 2006 óta nem volt példa.

face.png

Grzegorz Sielewicz, a Coface régiós elemzője szerint a növekedésben főszerepet játszanak a közszférában végrehajtott beruházások, valamit a tempósan növekedő export. Az exportteljesítmény pedig egyrészt az eurózónában megindult élénküléssel, másfelől az autóipar bővülő kapacitásaival magyarázható.

A magánszférában is növekszik a beruházási hajlandóság, különösen a kkv-szektorban, ez pedig többek között a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának köszönhető. A kkv-szektorban bekövetkezett élénkülés azért különösen fontos, mert a kkv-k az éves GDP 54 százalékát adják, és a foglalkoztatottak 70 százalékának adnak munkát – vélik a Coface szakemberei.

Régiós pillanatkép

A Coface-elemzés utal a kockázatokra is. Például arra, hogy Magyarország besorolását a háztartások fogyasztásának lassú a növekedése is befolyásolja, mégpedig a devizahitelek elhúzódó, még mindig kedvezőtlen hatása és a visszafogottan emelkedő keresetek miatt. További rizikótényező, hogy Magyarország erősen függ a külső kereslettől, az export GDP-hez mért aránya ugyanis régiós összevetésben a legmagasabb, 96 százalékos, miközben Csehországban 79, Lengyelországban 48, Romániában pedig 42 százalékos ez az arány.

A Coface elemzői a kedvezőtlen tényezők között említik a nem teljesítő bankhitelek 18 százalékos arányát, valamint a bankadó magas szintjét. A szakértők emellett kockázatosnak tartják a régióra, így Magyarországra nézve az ukrán-orosz konfliktust, mivel mind Ukrajna, mind Oroszország fontos kereskedelmi partnere a régió országainak.

Mérföldkőhöz érkezett a Coface

A Coface a Magyarországról és a régióról szóló elemzéssel párhuzamosan közölte azt is, hogy a napokban komoly sikert könyvelhetett el: a társaság papírjait közel 1 milliárd eurós értékű tranzakció keretében bevezették a párizsi tőzsdére.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://riziko.blog.hu/api/trackback/id/tr626543013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.