HTML

RizikóBLOG

Friss topikok

Az elmúlt években súlyos válsággal küzdő déli országokban az árak csökkenése, vagyis a dezinfláció jelenthet kockázatot a következő időszakban, de egy tartós, az egész eurózónára kiterjedő deflációs környezet kialakulása nem valószínű - derül ki a Coface legfrissebb elemzéséből. A deflációs kockázatot azonban komolyan kell venni, mert a tartós árcsökkenés rossz hatással lehet az országok gazdaságára, ezen keresztül pedig a cégek teljesítményére is. Bár Magyarországon évtizedes mélypontra csökkent az infláció, a Coface szakértői nem tartanak deflációtól, kedvező folyamatként értékelik a GDP várható 1,5 százalékos növekedését.

Az eurózóna déli régiójában lévő országoknak újabb kockázatokkal kell számolniuk, közvetlenül a térség egyik legsúlyosabb gazdasági kríziséből történő kilábalással párhuzamosan. Leginkább az árak alakulása, pontosabban azok csökkenése jelenthet gondot.

A legfrissebb adatok szerint tavaly decemberben az uniós államokban összességében 1, az eurózónában 0,8 százalékos volt az infláció, ami jóval elmarad az Európai Központi Bank által kitűzött, az árstabilitási szintet jelentő 2 százaléktól. Több euróövezeti országban negatív volt az infláció: Görögországban -1,8 százalék, Cipruson pedig -1,3 százalék, tehát az árak ezekben az országokban csökkentek. A Coface szakértői rámutatnak arra, hogy a deflációs környezetet eredményező árcsökkenés csak első látásra kedvező egy-egy gazdaságban, például a háztartások számára, ám hosszú távon minden gazdasági szereplő rosszul jön ki belőle.

A tartós árcsökkenés problémát okoz

A defláció azért veszélyes, mert mérséklődnek az árak, csökken a kereslet, az emberek a jövőbeni alacsonyabb ár reményében elhalasztják a vásárlásaikat. Ez pedig nyomot hagy a cégek működésén: részben az alacsonyabb bevételek miatt leépítéseket hajthatnak végre. A Coface szakértői felhívják a figyelmet arra is, hogy a defláció kialakulása csak elméleti veszély, de komolyan kell venni. Legfőképp azért, mert a deflációs környezetben a cégek teljesítményének visszaesése a hitelminősítésüket és áttételesen az egész gazdaságot kedvezőtlenül befolyásolhatja.

 Az elemzés szerint az eurózóna összesített adatai eltakarják a különböző országokra jellemző gazdasági különbségeket. Márpedig a deflációs kockázat azokban az országokban a legjelentősebb, amelyekben magas a munkanélküliség, csökken a bérszínvonal, valamint jelentős a vállalatok és az állam eladósodottsága. Épp ezért a dél-európai országok vannak a leginkább veszélyben.

 A Coface-elemzés Magyarorszára is kitér: a szakértők szerint elsősorban a kormányzati intézkedésre megvalósult rezsicsökkentés miatt a magyarországi infláció évtizedes mélypontra süllyedt. Ugyanakkor deflációs veszélyt nem látnak a hitelbiztosító elemzői, sőt, több pozitív trendre hívták fel a figyelmet. A Coface szerint az export támogatni fogja a fejlődést, a jegybanki hitelprogram eredményeként új munkahelyek jöhetnek létre és a bérek is emelkedhetnek. A Coface elemzői összességében a tavalyi 1 százalék után 1,5 százalékos GDP-növekedést várnak, ugyanakkor kockázatként felhívják a figyelmet arra, hogy a késedelmes hitelek aránya még mindig magas, és a magyar vállalatoknál a hitelkockázat szintje jellemzően fokozott.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://riziko.blog.hu/api/trackback/id/tr65806028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.